Lélekemlő irodalom

A Hírnök

„A bennünket körülvevő és segítő fizikai erőkön kívül két alapvető spirituális erő létezik mellettük: egy angyal és egy ördög. Az angyal mindig oltalmaz minket, ez isteni adomány – nem szükséges szólítani. Angyalod arca mindig látható, amikor a világra szép szemmel tekintesz. Ő az a kis patak, a mezőn dolgozó földművesek, a kék ég. Az az öreg híd, amely megkönnyítette az átkelést a vízen, és amely magán viseli a névtelen római legionáriusok keze nyomát, ebben a hídban is benne van az angyalod arca. Nagyapáink védangyalként, őrangyalként, oltalmazó angyalként ismerték…

Az ördög is angyal, de szabad, lázadó erő. Jobban szeretem Hírnöknek nevezni, ha már egyszer ő a fő láncszem a világ és közted lévő kapcsolatban. Az antikvitásban Mercurius, Hermész Triszmegisztosz, az Istenek Hírnöke jelenítette meg. Működése egyedül a materiális síkon érvényesül. Jelen van a templom aranyában, mivel az az arany a földből származik és a föld az ő birodalma. Jelen van a munkánkban és a pénzhez való viszonyunkban. Amikor szabadjára engedjük, hajlamos szétszéledni. Ha üldözzük, elveszítjük mindazt a jót, amelyet mindig kész megtanítani nekünk, mivel nagyon jól ismeri a világot és az embereket. Amikor az ereje bűvkörébe kerülünk, birtokba vesz bennünket, s eltávolít minket a Nemes Harctól. Így hát az egyetlen mód, hogy megküzdjünk a mi Hírnökünkkel, az, ha elfogadjuk barátunknak. Meghallgatjuk a tanácsait, kérjük a segítségét, amikor szükséges, de soha nem hagyjuk, hogy ő diktálja a szabályokat. Épp ezért nagyon fontos, először is, hogy tudd, mit akar, és másodszor, hogy ismerd az arcát és a nevét.”

Paolo Coelho: A zarándoklat

Tudástár

Grandpierre Attila – Az életközpontú civilizáció – az emberiség jövője a fenntarthatósági fordulat, részlet

A külső érzékszerveinkkel tapasztalt megszámlálhatatlanul sok jelenséget az anyag, az élet és az értelem természettörvényei irányítják, ezeket pedig az anyag, a lélek és az értelem alapelve… e három alapelv együttesen az életelv: testre, lélekre és értelemre (tudatra) egységesen ható természeti hajtóerő egysége…

S mivel az életelv kozmikus, a Mindenség életösztönének tekinthető, és áthatja a Mindenséget… amihez közvetlen hozzáférést kaptunk és csak tőlünk függ, mennyit merítünk belőle.

A fenntartható fejlődés középszintű elméletének első lépése: a gondolkodásmód átfogóan életközpontúvá tétele.

Kép: ecoversity

Gyakorlat

Július 6. A csók világnapja

A csók nem hazudik, tisztán megmutatja, hol, ki mellett érzed otthon magad.

Hogy megtaláld helyed a jelenben, először el kell merülnöd múltad mélységeiben. Engedd meg magadnak az érzéseket, merülj a mélybe és hozd fel magaddal a lelkedről szóló igazságot! A kapcsolódás önmagaddal, másokkal és a természet elemeivel emlékeztet a személyes történetedre.

A tanulás és gyógyulás útja az emlékezés! Csodás múzsád lehet a csók és az ölelés.

Tudástár

Kiegyenlítődés

Szavak, színek, illatok, érzetek, érzések, adás és kapás… Hogyan hatnak rád? Ahogyan megítéled őket és reagálsz rájuk, az ösztönös (tudattalan) programjaid vagy a szabad (tudatos) akaratod szerint.

Minden energia. És az energia semleges. És az energia áramlik. Egyéni döntés, hogy átadod magad az áramlásnak (elfogadás) vagy ellenállsz neki (elutasítás). Utóbbi esetben nem kerülheted el a kiegyenlítődés fájdalmát, mert a kiegyenlítődés végül mindig megtörténik. A kiegyenlítetlen dolgok még befejezetlenek. A kiegyenlítődés törvénye mindenre és mindenkire égyformán érvényes.

Fontos tisztázni az alapvető fogalmakat:

* Az elfogadás nem jelent feltétlen egyetértést vagy passzív beletörődést. Az elfogadás megengedést és tiszteletet jelent. Elismerni a létjogosultságát annak, amivel találkozunk és helyet adni neki az életünkben. Elismerni az univerzális törvényeket és élni a szabad akarattal.

Az elfogadás ökológikus, és egység-élményt eredményez. Ide tartozik a hit, az alázat (nem megalázkodás!), a türelem és kitartás, a hála, az öröm és az egészség élménye.

* Az elutasítás megnyilvánulhat elkerülés, kívülre helyezkedés vagy szembeszegülés formájában. Ez gátolja a szeretetteli kapcsolódást és megosztottságot eredményez. Ide tartoznak a félelem, a kétség és a harag árnyalatai.

* A gyász és a megbocsájtás folyamata az elutasítást elfogadásba fordítja át, ezzel megtörténik a kiegyenlítődés, ami belső békét és gyógyulást hoz.

Ahhoz, hogy az árnyék részeinket fénybe fordítsuk a belső munka során érdemes megvizsgálnunk:

* a kiegyenlítődéssel kapcsolatos korábbi élményeinket

* életünk befejezetlen részeit

* az elfogadáshoz való hozzáállásunkat, legyen szó ajándékról, váratlan dolgokról, viszonzásról, új nézőpontokról, vagy akár segítségről

Jelöld ki a célodat és add át magad az, átalakulás hullámainak. Légy türelmes és ne akard befolyásolni az utat, csak engedd, hogy a maga módján minden a helyére kerüljön. Tapasztald meg az örömteli, könnyed teremtés csodáját! Mindezek mellett pedig adj hálát életed antagonistáinak, amiért lehetőséget teremtettek rá, hogy meghaladd önmagad! Az érzéseid a sajátjaid és a szituációról alkotott képedet tükrözik. A megbocsátás újrateremti a valóságodat.

„Hajlandó vagyok levetkőzni azon szükségleteimet, hogy megértsek vagy megítéljek dolgokat, vagy mást hibáztassak és nekem legyen igazam. Hajlandó vagyok felismerni a tökéletességet az adott helyzetben, s bár nem látom a teljes képet, immár tisztában vagyok vele, hogy pontosan azt kapjuk, amit tudat alatt választunk magunknak és egy gyógyító táncot járunk egymással, egymás érdekében.”

Colin C. Tipping: Sorsfordító megbocsátása nyomán

Gyakorlat

Nyári napforduló

A fény diadalának varázslatos ünnepe, a fény általi kiteljesedés, tudatemelő égi beavatás lehetősége

Érdemes belső összegzéssel készülni a legfényesebb napra és még napnyugta előtt máglyát gyújtva szimbolikusan átemelni a fényt a sötétségbe.

* Értékeljétek az eddig megtett utatokat!

* Tekintsetek hálával a múlt tapasztalásaira!

* Fogalmazzatok meg új célokat!

* Kapcsolódjatok a természettel és a belső isteni fénymagotokkal!

* Üdvözöljétek a változást!

A belső összegzést segítő kérdések és gondolatok:

* Szereted magad olyannak, amilyen azoknak a társaságában vagy, akikkel az időd javát töltöd?

* Meg tudod-e élni az önazonosságot a kapcsolataidban?

* Hogyan járul ehhez hozzá a kommunikáció önmagaddal és másokkal?

* Ahhoz, hogy rátalálj a középpontodra, szükség van a határaid megtapasztalására.

* Úgy válunk nemes lelkűvé, hogy gyakoroljuk a nemet mondás művészetét.

* Önmagad egyensúlyban tartása gyakorlást igényel. Engedd meg magadnak a tévedéseket!

Gyakorlat

Méregtelenítés

Van-e szükség méregtelenítésre, és ha igen, milyen gyakran és milyen formában? Sokan sokféleképpen gondolkoznak erről, lehetséges, hogy ebben a kérdésben is hitünk szerint alakulnak a tapasztalataink, életünk igazsága?

Te miben hiszel, szerinted mik a krónikussá vált panaszok mögött meghúzódó okok, az elégtelen immunműködés okozói:

a./ Genetikai tényezők: valamilyen örökletes dolog

b./ Autoimmun folyamat: a szervezet téves működése

c./ Feltáratlan gyulladás

d./ Különféle formában megnyilvánuló krónikus stressz

e./ Toxikus kapcsolatok, hibás viselkedési minták, korlátozó gondolatok okozta negatív érzelmek

f./ A könyörtelen 4-es: kórokozók, nehézfém terhelés, káros sugárzások, növényvédő szerek maradványai

g./ Sors, karma

h./ Mindezek elegye

i./ Vagy valami más?

Én hiszek abban, hogy önmagunk és a környezetünk rendben tartása, napi szintű karbantartása, táplálása, edzése és tisztítása fizikai és lelki, szellemi, energetikai szinten is elengedhetetlen. Érdemes erre rutint kialakítani, és nem csak időszakosan nagytakarítani, amikor már rákényszerülünk a tüneteink miatt. Ha a minket támogató tevékenységeket beépítjük a szokásrendszerünkbe, akkor nem esik nehezünkre és átsegít a mozgalmas vagy nehéz életszakaszokon.

Ha véget vetnél a halogatásnak és hatékony, tartós megoldást keresel az előnytelen, önszabotáló szokásaid megváltoztatására, amihez segítségre van szükséged, foglalj nálam időpontot, sosem késő változni és változtatni!

Tudástár

Hit

* Mi kellene ahhoz, hogy elfogadjuk azt a gondolatot, hogy minden pontosan akkor és pontosan úgy történik, ahogy annak történnie kell? Meg tudjuk engedni magunknak, hogy ne értsük az okát és a célját mindennek?

* Mi kellene ahhoz, hogy szabadon teremtsünk, hogy megengedjük magunknak a szabad választást minden pillanatban, függetlenül a múltról alkotott ítéleteinktől és a jövőbe vetett elvárásainktól?

Mi lenne, ha itt és most befogadnánk mindent, ami hozzájátulás az életünkhöz és megengednénk, hogy megtörténjen mindaz a jó, amire nem is gondolunk?

Hajlandó vagy leengedni az ítélet, a kontroll és a védekezés falait és feloldani mindazt, ami akadályoz ebben?

„Helyes, helytelen, jó, rossz, POD, POC, mind a 9, rövidek, fiúk, POVAD-ok, túlontúl.”

Kép: Sri yantra

A yantrák az összpontosítás, meditáció megsegítésére szolgáló szent gemometrikus ábrák. A Sri yantra a „gazdagság eszköze”, az egyik legismertebb és legerőteljesebb szakrális alakzat, mely az isteni női energiát képviseli. Használhatjuk a teremtő gyakorlatokhoz vagy kapcsolatjavító szándékkal. Ezt a képet egy csodálatos beavató nap emlékére, tegnap készítettem. Kívánom, hogy szeretetteli szándékot és kapcsolódásokat inspirálva hozzon mélyreható változást minden szinten!

Gyakorlat

Május 1. Szerelemünnep

Szerelem, szeretet, termékenység, teremtés, virágzás tavasz idején

Ahogy nyílik a fény és a természet virágba borul és zöldbe, minden támogatást megkapunk ahhoz, hogy megnyissuk a szívünket. Engedjük bele magunkat ebbe a fénybe és kapcsolódjunk szeretettel a természet minden részéhez, hisz mindannyiunkban egy a lélek.

A tiszta szándék szerinti örömteli teremtéshez kérlek titeket, hogy vizsgáljátok meg újra, milyen minták és tudattalan összekapcsolások mentén működtetitek a szeretetet!

*Tudtok-e Felnőtt-Felnőtt kapcsolatban létezni?

Ha például valaki összeköti a szeretet fogalmát az áldozathozatallal és a gondoskodással, és a szeretetét ezeken keresztül próbálja kifejezni, illetve szeretetet csak ezek által tud befogadni, akkor a felszín alatt Megmentő-Áldozat vagy Szülő-Gyermek játszmákat generál, ami egy negatív spirálba sodorja a kapcsolatait.

*Ki tudjátok-e bátran mondani?

„Megengedem magamnak, hogy felnőjek és Felnőttként éljek. Lehetek önazonos, lehetek egészséges, lehetek önálló, lehetek sikeres, lehetek rugalmas, lehetek független. Képes vagyok szeretni és meg tudom élni azt, hogy Felnőttként szeretnek.”

„Felismerem és választom, illetve megteremtem a magam számára, be tudom engedni az életembe a könnyedséget, a ragyogást, az élvezetes, örömteli dolgokat, a testem és a lényem számára valóban tápláló kapcsolatokat.”

„Szeretni valakit több, mint egy erős érzés – az döntés, ítélet és ígéret.”

Erich Fromm

A kép forrása ismeretlen

Egyéb kategória

Anyák napja alkalmából

Anyának lenni csodás lehetőség.

Ahogy a gyermeked tekintete lelkesen rádragyog, megérted és átérzed, mi a feltétel nélküli szeretet.

Amikor érte küzdesz, megérted és átérzed, hogy sokkal többre vagy képes, mint gondoltad.

Ahogy múlnak az évek, megérted hogy a legtöbb, amit a gyermekednek adhatsz, önmagad kiteljesítése.

Bizony nagy bátorság, és belső erő kell ahhoz, hogy, szembenézzünk a nehéz érzéseinkkel, fájdalmainkkal, haragunkkal, félelmeinkkel, hiányainkkal, még akkor is, ha van külső támaszunk, de eljött az idő, amikor nem tudjuk az árnyékmunkát tovább halogatni, mert az sors kíméletlenül szembesít mindennel, ami nincs a helyén az életünkben. A betegségek, csalódások, kudarcok jelzések és egyben kényszerítő körülmények, amelyek segítenek elindítani a változást, ami egy tisztább, felszabadultabb élethez vezet.

Minden nehézség ellenére az átalakulás folyamata is lehet szép és örömteli. Böngésszetek a honlapomon az általam ajánlott támogató módszerek között, és jelentkezzetek beszélgetésre, oldásra!

Kívánok boldog édesanyákat, boldog gyermekeket, boldog családokat, minél több boldog embert, akik ragyogásukkal felfényesítik a világot!

Kép: Gustav Klimt