Eredmény(ek) 30 mutatása
Lélekemlő irodalom

A szív szava

„- Hallgass a szívedre. Az mindent tud, mivel a Világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni…

Újabb két napon át mentek némán tovább. Az alkimista most sokkal óvatosabb volt, mivel ahhoz a területhez közeledtek, ahol a legsúlyosabb harcok folytak. A fiú pedig igyekezett hallgatni a szívére.
A szívével bajok voltak: azelőtt mindig mehetnékje volt, most pedig állandóan meg akart már érkezni. Néha órákig szomorú történeteket mesélt, máskor úgy meghatotta a sivatagi napfelkelte, hogy Santiago alig fojtotta vissza a könnyeit. Gyorsabban vert a szív, mikor a kincsről beszélt a fiúnak, és ismét lassabban, ha a fiú szeme a sivatag végtelen láthatárát kémlelte. De nem hallgatott, még akkor sem, amikor az alkimista és a fiú egy szót se váltott.

– Miért kell a szívünkre hallgatnunk? – kerdezte a fiú, amikor aznap letáboroztak.

– Azért, mert ahol a szíved lesz, ott lesz a kincsed is.

– Nyugtalan a szívem – folytatta Santiago. – Álmodozik, elérzékenyül, és szerelmes a sivatag asszonyába. Mindig akar valamit tőlem és éjjel gyakran nem hagy aludni, ha a lányra gondolok.

– Akkor jó. A szíved él. Hallgasd tovább, mit akar mondani…

A következő három napban több harcos haladt el mellettük, és észrevettek még másokat is a láthatáron. Santiago szíve a félelemről kezdett beszélni. A Világlélektől hallott történeteket mesélt, olyan emberekről, akik elindultak, hogy megkeressék a kincsüket, és sosem találták meg. Azzal a gondolattal ijesztgette a fiút, hogy ez vele is megeshet, vagy hogy meghalhat a sivatagban. Máskor azt mondta Santiagonak, hogy neki már elég a szerelem és a sok arany, amit talált.

– Csalárd a szívem – mondta a fiú az alkimistának, amikor megálltak, hogy a lovaknak egy kis pihenőt engedélyezzenek. – Nem akarja, hogy továbbmenjek.

– Ez rendben van – válaszolta az alkimista. – Azt mutatja, hogy él a szíved. Félni attól, hogy mindent, amit elértünk, egy puszta álomért elcserélünk, teljesen természetes.

– Akkor miért kell hallgatnom a szívemre?

– Mert sosem fog sikerülni elhallgattatnod. És ha úgy tennél is, mintha nem figyelnél rá, a mellkasod alatt akkor is minduntalan ismételgetni fogja, amit az életről és a világról gondol.

– És ha megcsalna?

– Ha megcsalják az embert, az váratlan seb. Ha jól fogod ismerni a szívedet, ez sosem fordul elő. Mert ismerni fogod az álmait, vágyait, és tudni fogod, mihez kezdj velük. A szíved elől sosem menekülsz el. Ezért jobb hallgatni rá, hogy sose kapjál váratlan sebet.”

Paulo Coelho: Az alkimista – részlet

Lélekemlő irodalom

A koldus – Gazdagabb vagy, mint hiszed

„Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra ment egy idegen.

– Adna egy kis aprópénzt? – motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.

– Nincs mit adnom – felelte az idegen. Aztán megkérdezte:

– Min ülsz?

– Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgök itt.

– Belenéztél már valaha is abba a ládába

– Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi.

– Nézz csak bele!

A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.

– Én vagyok az idegen, akinek nincs mit adnia, és aki azt sürgeti, hogy nézd meg, mi van belül.”

Eckhart Tolle: A MOST hatalma – részlet

Kép: Karácsony Luca – @luca.creationss

Gyakorlat

Csakra hangolás

A csakrák energetikai tisztítása segíti a test finom energiarendszerének helyreállítását. Az energiablokkok oldásával visszaáll a szabad energiaáramlás, az energia-felvétel és -leadás egyensúlya.

A csakra hangolás a személyes kiteljesedést szolgálja. Többféle módon történhet, például meditációban, mozgással, vagy energetikai kezelések által. A csakrák harmonikus működése támogatható szín-/fényterápiával, hangokkal, aromaterápiával, ásványokkal, és Bach virágesszenciákkal is.

A belső harmónia visszaállításának egy egészen egyszerű módszere, amikor a víz felszínén lebegve, a saját személyes alaphangunk megtalálása után, zümmögve vagy búgva, oda-vissza skálázunk néhányat. Ki lehet próbálni elmerülve a fürdőkádban, hogyan reagálnak a csakrák a skála hangjaira.

Dó – gyökércsakra (áramló bőség, bizalom)

Ré – keresztcsonti csakra (kreativitás, tervek érlelése)

Mi – napfonatcsakra (életerő-energia, tervek megvalósulás)

Fá – szívcsakra (adok-kapok egyensúly, szerelem létállapot)

Szó – torokcsakra (eredményes kommunikáció)

Lá – homlokcsakra (intuíció)

Ti – koronacsakra (örömteli élet, kongruencia)

Kép: Karácsony Luca – @luca.creationss

Gyakorlat

Anyatermészet

Az őselemek, a természeti jelenségek, az évszakok váltakozása, a fény útja az évkörben, a növények és az állatok viselkedése, mind-mind mesél nekünk önmagunkról, a világról, annak működésrendjéről, aminek mi is részei vagyunk.
Ha teheted, tölts időt a természetben, töltekezz és figyelj!💚

Helyezd mindkét tenyeredet a szívedre, vegyél pár mély lélegzetet, majd tárd szét a karodat tenyérrel felfelé és mondd ki hangosan:

„Szeretettel elengedek minden méltatlan kapcsolódást, helyzetet, és működést, ami fogva tart engem és a fejlődésem útjában áll. Áthangolom az önazonos életem megélését korlátozó, szabad akaratom gyakorlását megkötő érzéseimet, gondolataimat és viselkedési mintáimat, korábban tett fogadalmaimat, és a saját testi-lelki-szellemi jóllétemet választom.”

„Milyen érdekesen nyilvánul meg abban az Élet, amiért saját magunk VALÓDI működésében mindig nehezebb feltárnunk az igazságot. Nézd, ahogy mást milyen könnyen meglátsz. Elég csak kinyitnod a szemed. De hogy magadat meglásd, ahhoz szükséges egy tükör.
Ez lehet a Lélek folyójának vize, de lehet a Világ tükre is. Benne mindig megkapjuk azokat a társakat, barátokat, ellenfeleket, akikben tükröződik (ellentétben vagy kiegészülésben) az, amit felfedeznünk szükséges…
Néha rögösebb az Út, mint szeretnénk.
De a saját buktatóinkat nem kerülhetjük el.
Mint ahogy a sorsunkat és a tanulni valóinkat sem.”
Molnár Ádám
Egy-s-Ég Fényüzenetei

Gyakorlat

Megújulás a tűz és a víz erejével

Ha úgy érzed, nehezedre esik feloldódni a változásban, próbálj meg kicsit több tiszta vizet fogyasztani, és mozdulj! Mivel test, lélek és szellem egységet képez, a lelki folyamatokat ugyanúgy képesek vagyunk megtámogatni testi oldalról, mint fordítva.

A víz a kenőanyag, hogy a besűrűsödött, lelassult véráram által fenntartott nehézkes és megfáradt működés fellazuljon, a mozgás pedig megadja a kezdő lökést a változáshoz .

A víz visz. Információt közvetít, átmossa a beakadt gondolati köreinket, lelki és fizikai szinten is kioldja a lerakódásokat, felszabadítva ezzel a megkövült, gátló blokádokat.

A tűz tesz. A mozgás bármilyen formája, legyen az egy nyugodt, lassú séta vagy egy fergeteges farsangi tánc, mindhárom szintem beindítja, felpezsdíti a belső folyamatokat.

Ne feledd, a nagy lehetőségek a komfortzónánkon kívül várnak ránk. Ezért nagyon is érdemes megdolgoznunk a félelmeinket, és kinyílnunk a változás felé.

Gyakorlat

Kis földbirtok mantra

„Én egy kis földbirtok voltam, amit feldúlt és tönkretett a vihar. A szép idő visszatért. Az erdő és a folyó megnyugodott. A ház vibrál és csillog a napfényben. Legfőképpen a mező visszatért természetes rendjébe, egészségébe és szépségébe. Köszönöm, beteg szerveim, tudom, hogy azért tettétek mindezt, hogy megvédjétek egész lényemet. És köszönöm magamnak, hogy cselekszem a gyógyulásomat.”

Dr. Claude Sabbah Recall Healing 1.

Gyakorlat

HO’OPONOPONO

Ez a polinéz kultúrából származó, ősi konfliktuskezelő, problémamegoldó, stresszmegelőző és félelemfelszabadító módszer a tudattalanunkban levő emlékeken és programokon dolgozik.

Tanítása szerint mindaz, ami az életünkben problémaként jelenik meg, valamely bennünk lévő emlék vagy tudattalan program következménye, ami bizonyos helyzeteket és embereket az életünkbe vonz. Ezek az események vagy helyzetek mindaddig ismétlődnek, amíg a megfelelő módon nem reagálunk rájuk, és minden esetben lehetőségünk van ezeket kijavítani, jóvátenni és törölni.

Ily módon a Ho’oponopono egyaránt használható testi, lelki, és szellemi problémák, családi, párkapcsolati vagy közösségi konfliktusok megoldására. A kulcs tehát a személyes felelősségvállalás a saját életünkért.

„Sajnálom.
Kérlek, bocsáss meg!
Köszönöm.
Szeretlek.”


E szavak ismétlésével nyitott csatornává válunk, a jelenbe hozzuk magunkat, és közelebb kerülünk önmagunkban az isteni ősforráshoz. Az Istenség átveszi a minket gátló terheket, és tiszta energiává alakítja őket. Így az üresség állapotába kerülünk, és képessé válunk a tiszta inspiráció befogadására.

Tudástár

Tantra

„A tantra és a jóga alapjaiban különböznek egymástól. Az eredmény, a cél egy, de a módszer nem csak, hogy különböző, de ellentétes…
Az ember csak tapasztalatból tanul: abból, amit tesz.
A jóga küzd az ego ellen. Ez a módszer a harcosé. A tantra nem harcol. Épp ellenkezőleg: elfogadja azt, ami van. A tantrika szabadon cselekszik- de szintúgy éberen figyeli, amit csinál.
A tantra szerint akármit csinálsz, része vagy a Teremtésnek, így nem állhatsz ellentétben azzal, ami van.”
Osho

A jóga a „vagy-vagy” szemlélete: nem élhet az egyik, míg él a másik. A harcból csak az egyik fél kerülhet ki győztesen.
A tantra az „is-is”, ahol még a küzdelem is csak tapasztalás része, ezért mindenki nyer általa.

A tantra az Anya: Káli és Tára, női istenek. Ha introvertált vagy, ez a te utad.

A tantra felhasznál minden energiát, és nem minősíti, hogy jó vagy gonosz, építő vagy romboló, emelő vagy lehúzó… Mitöbb, a tantra szerint a kettősség nem létezik, csak látszat. Minden egy és minden szent.
Nem kell neki irányt tulajdonítani, mert az energia semleges és használható és minden attól függ, hogy egyéni felelősségünk szerint tudatosan használjuk-e.

A tantra azt mondja: fogadd el hálásan azt, ami vagy és tárd fel érzéssel, éberséggel, mély tudatossággal és sok szeretettel. A tantra tehát egy csodálatos út, magának az egységnek a megélése.

Kép: Karácsony Luca – @luca.creationss

Tudástár

Harag és megbocsájtás

A düh a legprimitívebb természetes válasz, ha úgy érezzük, hogy le akarnak dominálni, ha valamilyen módon megtámadtak vagy manipulálni akarnak bennünket. És végső soron minden egyéb negatív érzelem (akár kifelé, akár befelé irányul) a dühhöz kötődik, ide vezethető vissza.

A dühöt a helyzetértékelésből adódó gondolataink, ítéleteink szülik és nagyon is fontos szerepe van, ám hogyha nem vagyunk képesek kezelni, vagy a hiedelmeink szerint nem helyes / nem biztonságos kifejezni és elfojtjuk, akkor idővel testi tünetként fogjuk megtapasztalni.

A megbocsájtás nem más, mint semlegessé válás, a világ hatásainak megszüntetése. A minket emésztő düh elengedéséről szól, mely által felszabadítjuk magunkat a múltunk terhei alól. Sok esetben tudat alatt ragaszkodunk a fajdalmunkhoz, mint egy sérelmeinket igazoló mementóhoz, ezért fontos leszögezni, hogy a megbocsájtás semmiképpen sem jelenti a minket ért sérelmek jóváhagyását!

Amikor képessé válunk elfogadni a történteket és azért már nem hibáztatunk sem mást, sem önmagunkat, meggyászoljuk és elengedjük a megváltoztathatatlant, visszatalálunk a belső békénkhez, és a fájdalmainkat erőforrássá alakíthatjuk át, visszanyerve ezzel az irányítást az életünk felett.

A folyamat első lépése felismerni és elfogadni a valódi érzéseinket. És rendben van, ha mindehhez időre / külső segítségre van szükségünk.

„A harag, az erőszak destruktív erők, és azért jelennek meg, mert hiányzik a kreativitás. Ezeket nem szabad elfojtani. Sőt, elő kell segíteni a felszínre törésüket, hogy megszabadulhass tőlük. Ha a harag és az erőszak elpárolgott belőled, akkor megjelenik e destruktív erők ellentéte – hirtelen ráébredsz, hogy ott van a csönd, a szeretet és az együttérzés. Ezeket nem kell hosszú, fáradságos munkával megvalósítanod magadban, ezek mindig is ott voltak benned. Ez éppen olyan, mint a kis hegyi patak, ami a sziklák alatt csörgedezik. Lökd félre a köveket, és egyszerre ömleni kezd majd a víz. A szeretet, a szerelem egy ilyen patak benned, a harag pedig a kő. Csak félre kell löknöd a köveket. Te azt hiszed, hogy csak úgy tudod félredobni, hogy egyúttal hozzá is vágod valakihez. De épp ez az, amit én tanítok: hogy hogyan kell odébb dobni a köveket anélkül, hogy eltalálnál vele bárkit is. Mert úgy is félre lehet lökni, hogy közben senkit nem bántasz vele, és ha ez sikerül, az mindenkinek a hasznára fog válni. „

Osho: Tantra

Kép: Karácsony Luca – @luca.creationss

Tudástár

Függőségek

A függőség egyfajta káros szenvedély, krónikus állapot, valójában egy zsákutcába vezető alkalmazkodási kísérlet valamely bennünk élő kellemetlen érzés megszüntetésére.

A viselkedési- és szerfüggőségeknek számos fajtája ismeretes. Ide kapcsolódó fogalmak a sóvárgás* és a kényszer**, melyekben közös pont, hogy átveszik az életünk fölött az irányítást, és bár átmeneti megoldást nyújtanak egy minket gyötrő problémára, ugyanakkor újabb stresszt teremtenek, pszichés vagy fizikai károsodást okozva.

* Sóvárgás: állandó gondolati vágy, ami megnyilvánulhat szerfüggőségben, de akár kapcsolati függőségekben is.

** Kényszer: amikor a viselkedés uralja az embert. Ide tartozik például a munkamánia, a bulimia, és a halogatás is.

A függőség egy tünet, nem maga a probléma. Nem szűnik meg, legfeljebb átalakul mindaddig, amíg fennál az az érzés, vagy hiány, aminek az elfedésére vagy az enyhítésére használjuk. Ezért a valódi megszabadulást a gyökér ok feltárásában és orvoslásában érdemes keresni. Az erre irányuló kutatások szerint a függőségek kezelésében az EFT kiemelkedően eredményes módszer.