Hiedelmeink gyökere az a metakomment, melyet egy adott pillanatban egy adott dologról alkotunk valamely okból. Egy hirtelen jött gondolat, amiből aztán hajlamosak vagyunk ítéletet alkotni, majd általánosítani. A fixálás számomra olyan, mint maszkban lélegezni: a saját elhasznált levegődet beszívni újra és újra. Egyre kevésbé táplál, egyre inkább kimerít.
Volt perzselő meleg, szárazság, hirtelen jött hideg, nagy szél és árvíz. Sokan meginognak, sokan kezdenek félni megint, hogy mi lesz az országban, meg indul a Plútótó, meg jön az oltás, meg a haború meg az párkapcsolati kérdések, meg… minden lehet.
Te miben hiszel? Mikor hitted el, és miért tetted magadévá azt az ítéletet / gondolatot?
Mi van, hogyha nem is igaz? És mi más lehetséges még?
Ideje felszabadítani a gondolatainkat!
Minden lélegzet egy új pillanat. Kifújod a régit és beszívod az újat. És az a helyzet, ami az előző pillanatban volt, az az érzés, ami rajtad átfutott, az az új pillanatban hasonló, de nem teljesen ugyanolyan. És egyszercsak észreveszed, hogy másban vagy.
Lélegezz! Engedd meg, azt ami most van, és ne ítéld meg. Rendben van, amit érzel. Ez csak egy helyzet. Engedd meg, hogy megmutassa magát, hogy meglásd ennek a helyzetnek azokat a részeit is, amikre nem gondoltál, az értelmét, a jó oldalát, a megoldását.
Mindig lehet valami váratlan, amire nem is gondoltunk. Ahogy beengeded a levegőt és kifújod a régit, engedd be a váratlant ahelyett, amit a fixációk mentén elgondolnál.
És még egy fontos gondolat:
Mindenki a saját légzéséért felel! Együtt lehet lélegezni, de egymás helyett nem!
Grafika: @luca.creationss
